Jól indul az év: ennyivel nő a minimálbér januártól (VIDEÓ)
A szakképesítéssel rendelkezők bérminimuma is jelentősen emelkedik – tette közzé Csibi Krisztina a Facebook-oldalán.
A kormány megbecsüli és elismeri a kulturális dolgozókat, és ezt nagymértékű béremeléssel is kifejezi – hangsúlyozta Kásler Miklós.
A kormány Facebook-oldalán szerdán közzétett nyilatkozatában az emberi erőforrások minisztere emlékeztetett, hogy január elsejétől 20 százalékos béremelést kapnak a kultúra területén dolgozók.
„A béremelés célja, hogy elősegítse az eredményes kulturális feladatellátást és támogassa a kultúrában dolgozók pályán tartását. Mindemellett segítse, hogy a fiatalok olyan életpályát, olyan hivatást találjanak a kultúrában, "amely nem csak munkahelyet, de célt is biztosít” – fogalmazott.
A miniszter kiemelte: Magyarország kormánya kiemelt feladatként tekint a kultúra megerősítésére. Ezt bizonyítja, hogy Magyarország immár negyedik éve első helyen van az Európai Unió tagállamai között a kulturális célú kiadások GDP-hez viszonyított arányát tekintve – mondta Kásler Miklós.
(MTI)
Fotó: Szűcs Ágnes